Válassza az Oldal lehetőséget

Egyházközségi hirdetések, 2020. január 26.

  • Hálát adunk az ökumenikus imaalkalmak kegyelmeiért és köszönjük mindenkinek a részvételét, háttér segítségét, aki valamilyen módon bekapcsolódott az imádságba, a pénteki agapé előkészítésébe.
  • Áron atya távolléte miatt a hétfői szentmise kivételesen elmarad.
  • Szerda este a szokásos időben lesz szentmise a kápolnában.
  • Csütörtökön a megszokott időben 17h30-tól szentségimádást tartunk a kápolnában.
  • Február 1-jén, szombaton Észak-Dunamenti Ifjúsági találkozó lesz az Alsógödi Plébánián. Szeretettel hívjuk a fiatalokat 7-es kortól.
  • Jövő vasárnap, február 2-a Urunk bemutatásának ünnepe, Gyertyaszentelő Boldogasszony. A szentmise elején gyertyaszentelés lesz.
  • Előre hirdetjük, hogy 2 február 7-16. között kerül megrendezésre a Házasság hete Dunakanyar programsorozat, amelybe idén Verőce is becsatlakozott. A programsorozat minden településen a házasok megáldásával, és gyertyafényes vacsorával zárul! A házaspároknak a sekrestyében feliratkozva lehet jelentkezni, illetve itt lehet átvenni az “ötpróba feladatokat” is! Az előadások időpontjait, helyszíneit plakáton olvashatjuk, valamint a feliratkozókat e-mailben is tájékoztatjuk!
  • Előre hirdetjük, hogy február 14-én pénteken lesz a roratén résztvevő gyerekek jutalom-kirándulása. A pontos indulási és érkezési időpontot még jelezzük. A gyerekekkel külön busszal megyünk a cyberjump trambulinparkba, Budapestre. Az utazás és a program költségeinek egy részét az egyházközség állja, a külön busz költségeire és a megvásárolandó zoknira 2000,-Ft hozzájárulást szeretnénk kérni. Ha valakinek ez túl megterhelő, jelezze, ne ez legyen jövetele akadálya. A buszban még maradt néhány hely, így azokat is szeretettel hívjuk, akik bár nem voltak rorátén, szívesen jönnének. Az ő költségük 4000,- Ft, lenne fejenként. Helyet a jelentkezés sorrendjében, korlátozott létszámban tudunk biztosítani.
  • Előre hirdetjük, hogy a verőcei és kismarosi (1-5. osztályos kor közötti) hittanos gyerekek idei napközis tábora augusztus 3-7-ig lesz, Verőcén.

Aktuális információk

Elkezdődtek a plébánia épületének felújítási munkálatai

Verőce kapolikus plébánia

Elkezdődtek a plébánia épületének felújítási munkálatai, melyben új tetőt és födémet kap az épület, valamint néhány nyílászáró kicserélésével és belső felújítással az iroda helyiség és még egy helyiség használhatóvá válik. Az építkezés egyrészt a Magyar Falu Programon keresztül állami támogatással, másrészt Egyházmegyei támogatással, Önkormányzati támogatással, és nagyban egyházközségi önrész hozzátételével valósul meg. Ahhoz, hogy a pályázatnak megfelelő terveket megvalósítsuk még további anyagi erőfeszítésre van szükség: 3 millió forintot kellene összegyűjtenünk. Az adományokat a következőképpen gyűjtjük: Készítettünk egy kirakható képet a plébánia épületéről. A 300 darabos kirakós minden egyes darabja 10 000 forintot ér, így a kép kirakásával meg is volna a szükséges összeg. A kirakós darabok természetesen nem csak egy, hanem több adományból is összeadódhatnak, tehát a legkisebb adomány is számít. Minden adományozó a Szűz Mária oltárunk oltárképéről kap egy kis képet. Az adományozók nevét felírjuk és a kirakott kép hátoldalán szeretnénk majd feltüntetni.

Mindemellett lehetőség van újra Bárth Dániel, Verőce reformkori életéről szóló könyvének a megvételére is 1000,- Ft-os áron, amellyel szintén az építkezést támogatjuk.

Napközis hittantábor jelentkezés (2022.)

2022-es hittantábor Verőcén

Kapcsolat

Tel: +36 30 894 0110
e-mail: plebaniaveroce@gmail.com

Irodai ügyek intézése:
előzetes telefonos, vagy e-mailes egyeztetés alapján.

Plébánia támogatási számlaszám

Verőce Szent András Plébánia:
11742094-20163154-00000000

PÜSPÖKI KÖRLEVÉL ANYAGI TÁMOGATÁS ÜGYÉBEN (2020. MÁRCIUS 24.)

Marton Zsolt püspök

Pályázatok

“A közösség érték” c. EGYH-15 kódszámú felhívás keretében benyújtott pályázatunkat,  az EMMI támogatásával valósítottuk meg.

Események naptára

2022. augusztus
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Kategóriák

Ajánlott linkek

katolikus.hu

Magyar Kurír

Evangelium 365 honlap és szolgáltatások

Szentiras.hu

Károli biblia

Mária rádió internetes adás

Magyar Katolikus Rádió

Szent István Rádió Internetes adás

Vatican News

KÁRPÁT-MEDENCEI KATOLIKUS CSALÁDHÍREK

MAGYAR LITURGIKUS ÉS EGYHÁZZENEI INTÉZET

MAGYARORSZÁG KATOLIKUS HETILAPJA