“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn, 3.16)
Az ember boldog akar lenni. Az egyetlen élőlény a földön, amely tud különbséget tenni jó és rossz között. Függetlenül attól, hogy hisz-e Istenben, döntéseinek hátterében egy olyan emberi létezés áll, amely természeténél fogva törekszik a teljes megismerésre, képes alkotni és gondolkodni. Honnan a világ? Honnan az élet? Honnan a jó és a rossz a világban? Honnan jöttem és hová megyek? Hogyan lehetek teljesen boldog? Ezek azok a kérdések, amelyekre minden ember keresi a választ. Ha nincsenek is állandóan gondolataink központjában, akkor is alapvetően meghatározzák életünk törekvéseit.
A keresztény ember hittel elfogadja, hogy Isten szeretetből teremtette a világot és benne az embert. Azt akarja, hogy hozzá tartozva, őt megismerve “életünk legyen és bőségben legyen.” Boldogságunk itt a földön nem lehet teljes, mert a szabad akaratunkból eredő választásaink gyakran véges és múlandó dolgokra irányulnak és elterelik a figyelmünket, az említett kérdések megválaszolásának fontosságáról. Hasonlatosak vagyunk a gyerekhez, akinek a szülei a legjobbat akarják, ám a makacsság és az engedetlenség miatt végül nem használja ki adottságait, és lehetőségeit. Nincs még egy pontosan olyan ember mint én. Nincs más, aki meg tudná élni azt az életet, amelyet én meg tudok élni. Hisszük, hogy Isten, mennyei Atyánkként szeret és vár minket és minden értelmet meghaladó módon közösségre vágyik velünk. Gőgösségünk, érdektelenségünk, önzésünk és az ezekből fakadó szeretetlenség; a “bűn” elválaszt bennünket az Atya szeretetétől, az Ő megismerésének vágyától. Ez nem az Isten szándéka, mert annyira fontosak vagyunk számára, hogy egyszülött fiában Jézus Krisztusban megtestesült és itt a földön tanította, hogyan kell élnünk, hogy az Ő országába jussunk, ahol “nem lesz többé halál, se gyász, se fájdalom se jajjkiáltás.” Jézus sok példabeszéddel tanított. A Mennyei Atya szeretetét mutatja be a tékozló fiú története.
Jézust a korabeli vallási vezetők egy koncepciós perben elítéltették és kivégeztették. Ám, ahogy azt korábban a próféták megjövendölték, a harmadik napon feltámadt a halálból. Jézus él. Szentlelke által ma is éltet, gyógyít, vigasztal és tanít bennünket.
Ha szeretné megismerni az élő Jézust, keresse fel a lakhelyéhez legközelebb eső plébániát! Legyen nyitott és őszinte! Merjen bátran imádkozni! Isten nem mindig úgy válaszol, ahogy mi azt elvárnánk, de ez csak azért van, mert sokkal jobban tudja nálunk, hogy mi szükséges, ahhoz, hogy hozzá találjunk, hiszen Ő a Mi Atyánk, mi pedig az Ő gyermekei.
Mi római katolikusok ebben az imádságban foglaljuk össze hitünk legfontosabb tanításait:
HISZEK AZ EGY ISTENBEN, mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.
Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született az idő kezdete előtt.
Isten az Istentől, világosság a világosságtól,
valóságos Isten a valóságos Istentől.
Született, de nem teremtmény,
az Atyával egylényegű és minden általa lett.
Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből.
Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett és eltemették.
Harmadnapra föltámadott az Írások szerint,
fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján,
de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat
és országának nem lesz vége.
Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától és Fiútól származik,
akit éppúgy imádunk és dicsőítünk
mint az Atyát és a Fiút,
Ő szólt a próféták szavával.
Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.
Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.
Várom a holtak föltámadását
és az eljövendő örök életet. Amen.