Készen álltok egy következő, életre szóló lelki és kulturális kalandra?
Örömmel hívunk benneteket a következő Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra, amely 2027 nyarán Dél-Koreában, Szöulban kerül megrendezésre!
Ez a találkozó történelmi jelentőségű, hiszen most először ad otthont az eseménynek olyan ázsiai ország, ahol a kereszténység kisebbségi vallás.
Ferenc pápa a találkozó mottójául Jézus bátorító szavait választotta: „Bízzatok! Én legyőztem a világot!” (Jn 16,33).
Az előtalálkozó során a koreai családok és plébániák lenyűgöző vendégszeretetét tapasztalhatjátok meg, míg a főtalálkozón Szöulban közös katekézisek, imádságok és a XIV. Leó pápával való találkozás vár rátok.
A Váci Egyházmegye szervezésében megvalósuló útra a 19 és 30 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk.
A zarándoklat teljes költsége magában foglalja a repülőjegyet, a szállást, az ellátást, a regisztrációt és a biztosítást is.
A részvétel megkönnyítésére több támogatott árkategóriát biztosítunk, emellett bátran kérhettek támogatást a saját helyi plébániai közösségetektől is!
Mivel a repülőjegyek lefoglalása miatt gyorsan kell dönteni, az előjelentkezési határidő 2026. november 15!
Jelentezés a bioban található linken és az alábbi linken keresztül lehetséges:
https://mente.hu/…/szouli-ifjusagi-vilagtalalkozo…/
Kép forrása: http://www.flickr.com/…/5522…/in/album-72177720333266687













