- Most vasárnap a szentmiséken a karitász javára gyűjtünk.
- Hétfőn és szerdán a megszokott időben lesz szentmise a kápolnában.
- Kedd délután 17h00-kor gitársuli lesz a közösségi házban. Szeretettel biztatjuk a régi és új gitározni vágyókat. Szép és fontos szolgálat ez is.
- Szerda este 18h30-tól a szentségekre készülő felnőttekkel, kezdő katekumenekkel találkozunk a közösségi házban.
- Csütörtökön 17h30-tól szentségimádás lesz a kápolnában.
- Pénteken délután 16h00-tól a volt elsőáldozóknak lesz alkalma a közösségi házban.
- Szombat délután 15h30-tól adventi koszorú kötésére hívjuk a gyerekeket, családokat a közösségi házba. Alapanyagokat (koszorúalapot, gyertyát stb.) hozzájárulásért (1600 forint) központilag is tudunk biztosítani, de otthonról is hozhatunk magunkkal. Zöldet, fenyőgallyat, tuját – lehetőleg kisebb kiszerelésben – szeretettel fogadunk. 17h00-kor, az esti szentmise előtt megáldjuk az elkészült adventi koszorúkat. Az előesti szentmise kivételesen a templomban lesz! A kápolnában szombat este nem lesz szentmise! A szentmise után szerény agapéval várjuk a résztvevőket.
- Előre hirdetjük, hogy Verőcén, az Advent folyamán szerdán és pénteken 6h15-kor lesznek a hajnali szentmisék. A “rorate” utáni agapé (kalács és tea) előkészítéséhez idén is szeretettel várjuk majd a segítőket.
- Előre hirdetjük, hogy november 30-án, szerdán, Szent András ünnepén, templomunk búcsújának napján, a hajnali szentmise helyett este 18h00-kor tartunk ünnepi misét, amelyben hálát adunk a plébánia eddig már elkészült részéért. Az azt követő agapé keretében rövid vetítés lesz az építkezés folyamatáról.
- Előre hirdetjük, hogy december 10-e, szombat délutánra, 15h00 és 18h00 között, adventi, családi lelki napot szervezünk a közösségi házba. Az alkalomra kérünk majd előzetes jelentkezést.