• A rászorulók nevében is hálásan köszönjük a nagyböjt utolsó heteiben hirdetett gyűjtésre beérkezett élelmiszer és pénz adományokat és köszönjük a karitász tagoknak és mindazoknak akik a nagyhét elején az adományok csomagolásában, eljutattásában segítettek!
  • Hálásan köszönjük mindenkinek a szolgálatát, akik segítették széppé tenni a Szent Háromnap liturgiáját: a templom-takarítóknak, a sekrestyésünknek, kántorunknak, a passiót éneklőknek, a ministránsoknak, a felolvasóknak, az új tűz megyújtásában segítőknek és minden segítőnek, szolgálattevőnek.
  • Hálásan köszönjük “a Margit néni virágboltjából” kapott oltár-dísz felajánlást, valamint a testvérektől a virágra kapott nagylelkű adományokat és köszönjük a templom előtti kereszthez a virágok ültetésének megszervezését, megvalósítását!
  • Húsvét Vasárnap és Húsvét hétfőn 9h30-kor lesz szentmise.
  • Szerda este kivételesen igeliturgia lesz a kápolnában, 17h45-kor.
  • Pénteken, a tavaszi szünetben a gyerek és ifjúsági csoportok plébániai alkalmai elmaradnak.
  • Pénteken és szombaton ottalvós Észak-Dunás találkozóra hívjuk Márianosztrára a fiatalokat 13 éves kortól. Részletek és jelentkezés az interneten: https://forms.gle/uUkm8P918pf83ANo9
  • Szombat este a megszokott időben 17h00-kor lesz szentmise a kápolnában.
  • Jövő vasárnap, az Isteni irgalmasság vasárnapján a 9h30-as szentmise gitáros mise lesz.