- Hétfőn és szerdán 17h45-kor lesz szentmise a kápolnában. A szentmisék után, május hónapban a Loretto-i litániát imádkozzuk.
- Csütörtökön 17h30-tól szentségimádás lesz a kápolnában.
- Péntek délután 16h00-kor az elsőáldozásra készülő gyermekeknek lesz vizsga és liturgia-próba a közösségi házban, illetve a templomban.
- Szombat délelőtt 9h15-től az elsőáldozó gyermekeknek és szüleiknek lesz gyónási lehetőség a templomban.
- Június 4-én a Trianoni Békediktátum emléknapján, az önkormányzattal együtt egyéni imádságra és gyertyagyújtásra hívjuk a testvéreket a kápolna melletti első világháborús emlékműnél. 16h30-kor megkondulnak majd a harangok is emlékezés és imádság képpen.
- Szombaton, pünkösd vigíliáján a szentmise kivételesen 18h00-kor kezdődik a kápolnában, utána pedig 19h00-tól egy órás Szentlélek-hívó imádságot, szentségimádást tartunk ugyancsak a kápolnában.
- Pünkösd vasárnap a 9h30-as szentmisében 25 gyermek járul elsőáldozáshoz. Imádkozzunk értük.
- Pünkösd-hétfőn 9h30-kor lesz szentmise a templomban. A szentmise keretében templomunk Szent András scolája Bárdos Lajos: Missa tertia című művét énekli. Orgonán közreműködik Varga Petra orgonaművész.
- Idén nyáron is tervezünk napközis hittantábort július 25-29-között, melyre az alsós gyerekeket és ötödikeseket résztvevőként 6.-osztálytól fölfelé pedig segítőként várjuk a gyerekeket, fiatalokat. A jelentkezési lap online érhető el: https://forms.gle/tWDouCm9aZJRPj9L9. A jelentkezések határideje június 20-a, azon túl nem tudunk jelentkezéseket fogadni.
- A plébánia épületének felújítására a 300-darabos kirakósból már 260 darab összejött. Egy kirakós darab 10 000 forintot ér, de ez több kisebb adományból is össze tevődhet. Nagy hálával köszönjük az eddigi sok adományt és továbbra is szeretettel várjuk a felajánlásokat.
- Továbbra is kapható Bárth Dániel, Verőce reformkori életéről szóló könyve, melynek a megvételével szintén az építkezést támogatjuk.