- A legfrissebb járványügyi rendelkezések szerint április 17-e szombattól ismét lehet nyilvános istentiszteletet tartani. Kérjük azonban, hogy továbbra is fokozottan tartsuk be a védekezési intézkedéseket (maszk használat, távolság tartás, kézfertőtlenítés)! Azok számára, akik betegek, vagy biztonságosabbnak érzik, továbbra is közvetítünk vasárnap szentmisét 11h00-kor a ciszterci nővérektől. Kérjük, hogy vegyük figyelembe a távolságtartás miatt kijelölt, lezárt helyeket, és aki nem fér be a templomba, a szabadból, a kihangosításon keresztül vegyen részt!
- Hétfőn és szerdán a megszokott időben, 17h45-kor lesz szentmise a kápolnában.
- Csütörtökön 17h30-tól szentségimádást tartunk a kápolnában.
- Péntekenként a húsvéti időben is folytatódik a kálvárián a közös imádság, csak a keresztút helyett, most az öröm útját fogjuk járni és így hordozzuk egyéni imaszándékainkat, illetve a templom melletti ima-gyűjtőben összegyűlt szándékokat. 16h30-kor találkozunk a lépcső aljánál.
- Szombat este 17h00-kor lesz szentmise a kápolnában.
- Vasárnap 8h00-kor kivételesen igeliturgia lesz a kápolnában. Aki szentmisén szeretne ebben az időpontban résztvenni, 2,5km-rrel arrébb, a kismarosi templomba tud átmenni. A templomban a megszokott időben, 9h30-kor lesz szentmise.
- Miként a testvérek már értesülhettek róla, márciustól a Szokolyai és a Kóspallagi közösség is hozzánk tartozik. A szentmisék rendjében Verőcén egyelőre nem lesz változás, ami az időpontot illeti, viszont kéthetente a vasárnap reggel 8h00-as szentmise helyett csak igeliturgiát tudunk tartani a kápolnában (legalább is addig, amíg Ráduly Ferenc atya még nem jöhet ki a Migazzi otthonból). A tervek szerint a hónap páros vasárnapjain lenne igelitugia, páratlan vasárnapjain pedig szentmise. Az igeliturgia nem szentmise (nincsen benne az áldozati rész), ezért miseszándékot nem lehet rá felvenni. Köszönöm a testvérek megértését, együttműködését!