• Most vasárnap a Szentszék javára gyűjtünk. Az un. péterfillér a szentszék jótékony célú segítéseit teszi lehetővé.
  • Hétfőn és szerdán a megszokott időben, 17h45-kor lesz szentmise a kápolnában.
  • A héten kedden kezdődik Nagymaroson az Észak-Duna-menti ifjúsági régiós tábor. Kérjük a testvérek imahátterét, hogy a környék plébániáiról való több mint 60 fiatal még közelebb kerülhessen Istenhez.
  • Csütörtökön 17h30-tól szentségimádást tartunk a kápolnában.
  • Hálásan köszönjük a plébánia felújításának folytatásához, a tető és a födém cseréjéhez kapott nagylelkű adományokat. Már közel 1000 cserép jelképesen örökbe lett fogadva. Továbbra is nagy szeretettel fogadjuk az adományokat. Egy “cserepet” 1000,- forintért árulunk. A cserép-hozzájárulásokat a sekrestyében lehet odaadni, illetve akár átutalással is lehet fizetni. Ne hagyjuk abba az imádságot, Szent József közbenjárását is kérve, az építkezés jó kimeneteléért. Reméljük, hogy hamarosan tudjuk folytatni a felújítási munkálatokat.